Férfikor

Villamos vágtat,
mintha vad futna,
megadón fekszik
alá az utca.
Szerelmét adja
lány a legénynek:
adom magam
vad tülekedésnek.
Állandósul a
robaj a vérben:
férfikort kongat
huszonkét évem.
Huszonkét éve
adom a hőst itt,
játszok a sorssal
szembeköpősdit.
Élek, csavargok,
vagyon, mert lettem,
mint dér az ágon:
megkérdezetlen.
Indultam, mint más:
virágembernek.
Tövis lettem, mert
fagyok neveltek.
Szúrok,ha szúrnak,
rúgok, ha rúgnak,
nem hajlok se új
se régi úrnak.
Csak a nád hajlik,
törik a férfi:
nem tört derékkal
próbáljak élni.
Így lehetek csak
erős a bajra.
Cigarettára:
gyújtok a dalra.
Földi bajt oldó
tűzpiros dalra,
pávatorokkal
szólok a napba.
Csillagot rúgjon
huszonkét évem:
morzsavilággal
be sose érjem.
A mindenséget
magamba szedjem:
de sóra, szénre
essen szét bennem.
Megoldó szemmel
világot jártam.
Ha bimbót látok,
virággá lássam,
hogyha gazt látok,
tűzlánggá nézzem:
járjon az ember
szegfűfehérben.
De torkig álljak
bár a virágban:
kis füvek mérgét
felkiabáljam.
Legyen fülem, ha
bánattó’ ümget,
úrra font kantárt
csak úron tűrjek.
Fagyfegyelembe
vérmeleg kedvet,
csendszájba bátor
szót követeljek.
Bátor elméknek
bátor a lába:
akarom, álljunk
vad karikába.
Vad karikába,
megváltó táncra,
mindenki járja,
férfimód járja.
S egy akaratra
taszítva lábunk,
a forgatagban
összekiáltsunk:
Világot rontó
nyers erők kelnek,
nem elég félni
már egyért egynek.
Túl az ideg s bor
szabta határon:
aki most fáj, az
őssejtig fájjon.
Ki velünk táncol,
ki velünk járja:
Anyánk képén
a világ a ráma.
Mindeki mindért!
Pötty, különfények
szűnjenek! – Táncba,
körtáncba népek!
Tüdő táguljon,
csizmaszár rogyjon,
törjön aranygyep,
zendüldön torkom.
Férfikor, így jöjj,
így gyújtsak dalra,
pásztorokkal
így szóljak napba.
Szakadjon meg bár,
torkomba bukjon
szó helyett sós vér:
ne hagyjam jussom.
Jussom a szóra,
igazra, szépre,
gyehennaoltó
hűs emberségre.
Szóljak halálig
harcverest,bátrat,
férfikor, így jöjj,
vigyázlak, várlak!